TETOVÁLÁS ELTÁVOLÍTÁS
A „PIGMENT-OFF REMOVER”
A Pigment-Off Remover a pigmentek kémiai eltávolítását jelenti.
Egy egyedi kémiai folyamaton alapul, melynek célja a bevitt pigmentek kioldása és ezáltali kivonása a bőrfelületből, nem pedig a pigmentek szétrombolása apró szemcsékké, mint például a lézeres eltávolítások esetében. A pigment részecskék a testfelületet a bőr felszínén keresztül hagyják el és nem a nyírokáramláson keresztül.
A Pigment-Off Remover egy speciálisan kifejlesztett szuszpenzió oldat, amely képes megkötni és kivonni a bőrben lévő pigmenteket. A szuszpenziós részecskék mérete nagyon hasonló a betetovált pigmentek méretéhez. Nemcsak a fizikai tulajdonságai, hanem a kémiai összetétele is hasonló, ami azt jelenti, hogy az oldatban található elemek a reakció során hasonlóan viselkednek és így jól tudnak keveredni a pigmentekkel.
Fizikai kontaktus esetén a Pigment-Off Remover a bőrben lévő pigmentek összetevőivel keverednek össze, és a pigmentekkel ellentétben az összetevői nem épülnek be a bőrbe. A bevitelt követően a bőr saját védekező reakciójának köszönhetően a feloldott pigmentekkel együtt kilökődnek a bőrből, ugyanazon az úton, mint ahol bevitelre kerültek, így nem terhelve a limfatikus rendszert.
A Pigment-Off Remover professzionális felhasználásával a teljes pigment eltávolítás sikeressége 99,9 %. Van azonban néhány sajátossága a tetoválás eltávolítás során. A testtetováló pigmentek szemcsemérete eltér a sminktetováló pigmentekétől, így a tetoválás eltávolítása logikusan hosszabb lehet, mint a sminktetoválás esetében. Ezen kívül a testtetováló pigmentek mélyebbre kerülnek a bőrbe testtetoválások készítésekor, mint a kozmetikai tetoválás során.
Az eltávolítás után nagyon fontos a kezelt bőrfelület rendszeres utóápolása. A kezelés sikerének 50%-a, az azt követő kezelési utasítások betartásától függ. A kezelés után az eltávolítási folyamat folytatódik: a kezelt területen vékony hártyaréteg (pörk) keletkezik és a pigmentek jelentős része is eltávozik ennek leesésével.

A KEZELÉS ELŐNYEI:
Rendkívül fontos és egyedülálló tulajdonságokkal rendelkezik: Nem csak a pigmenteket, hanem a vasoxidokat és nehézfém maradványokat is képes megkötni, hogy eltávolíthassa őket a bőrfelszínről. A nyirokcsatornák nem terheltek a rendszer révén. A készítménynek köszönhetően a Pigment-off emulzió képes kötődni a bőrben lévő pigment részecskékhez, így a létrejövő komplexeket a bőrből megkötve elmozdítják és a testet gyengéd és megbízható módon hagyják el.
Az eltávolító és az utóápoló szerek kifejezetten ehhez a kezeléshez alkalmazkodnak, ezért jelentős javulást eredményeznek a bőrszövet állapotában. A bőr lágyabbá, simábbá és fogékonyabbá válik a tápláló anyagokkal szemben, és a későbbi újra pigmentálásra (tetoválásra) is lehetőséget ad.
Másik nagyszerű tulajdonsága, hogy a tapasztalatok azt mutatják, hogy a pigmentek eltávolítása után javul a szemöldök területén a szőrszálak növekedése a speciális otthoni ápolótermékekkel való későbbi ápolás következtében.
- minden színnél működik
- nincs hőképződés a bőrben
- a pigment szemcse nem meghatározó
- a camouflage technikával ellentétben ez a megoldás nem 2-3 évre szól
KIKNEK AJÁNLOM?
Mindenképpen azon vendégeinknek, akik elrontott tetoválással rendelkeznek, és szeretnék természetesebbé varázsolni a megjelenésüket. A Pigment-Off Remover egy kíméletes módja az eltávolításoknak.
KIKNEK NEM AJÁNLOM?
Az eltávolítási eljárás az alábbi esetekben nem lehetséges:
- vérkeringési, vagy hemofíliás problémák
- nagy dózisú vérhígító, antibiotikum, pszichés gyógyszerek szedése
- cukorbetegség
- keloidos hegesedésre való hajlam esetén
- hipo, vagy hiperpigmentációs hajlam esetén
- krónikus megbetegedések esetén
- onkológiai kezelés, rák esetén
- Epilepszia, Glaukoma, vagy más neurológiai megbetegedés esetén
- bőrbetegségek esetén (pl. sömör)
- aktív herpesz, Hepatitisz, AIDS, HIV esetén
- terhesség alatt
- magas vérnyomás esetén
- alkoholos, vagy drog alatti befolyás, betegség esetén.
MI A TEENDŐ, HA MÁR VAN MÁSHOL KÉSZÜLT SMINKTETOVÁLÁSOD, DE SZERETNÉD SZEBBÉ, TERMÉSZETESEBBÉ ALAKÍTANI?
Először is vedd fel velem a kapcsolatot telefonon vagy emailben. Ezután kérni fogok Tőled egy szemből készült, közeli, éles fotót a tetovált területről. Miután megnéztem a tetoválásod színét és formáját, a következő két megoldási lehetőség áll fent:
- ideális esetben megfelelő a meglévő tetoválásod színe és formája – elkészíthető egy új, természetes hatású sminktetoválás
- amennyiben a szín túl erős és/vagy formailag is nagyobb problémák vannak, akkor mindenképpen szükséges a Pigment-Off Remover alkalmazása